| Külső Pályaudvar beszámoló és eredménylista |
|
|
| Írta: Edit |
| 2010. január 11. hétfő, 00:00 |
|
A megszokottól eltérően ebben az évben a Kobak Motorsport helyett Veszelka Zoli és én rendeztük meg ezt a versenyt. Ezúton köszönjük a lehetőséget Kovács Tamásnak (Kobaknak), aki 2010. januárjában lemondott a Kobak Motorsport elnöki tisztéről. Az ő további terveiről annyit tudunk, hogy ebben az évben a Külső Pályaudvar versenyeit és a visontai gokart pályás versenyeket szeretné rendezni, egyenlőre sprintekben nem gondolkodik. De térjünk vissza a nap eseményeihez. én úgy gondolom, hogy egy nagyon fegyelmezett, jó hangulatú versenyt tudhatunk magunk mögött. Bízom benne, hogy ezt a versenyzőink és a nézők is így gondolják. Volt minden: látvány és gyorsaság. A technikás és viszonylag gyorsra megépített pályán ügyesen teljesítettek az indulók. Örülünk, hogy távolabbról is érkezett versenyző. A nevezők soraiban üdvözölhettük Novák Elődöt, (Budapest-narancs bömös) aki komoly tervekkel állt az idei versenyszezon elé. Előd már 2009-ben egy új csapat létrehozásán fáradozott, azt hiszem nem titok, hogy ebben a csapatban versenyzik Bárdos Peti (Sógorok) is, aki nem kevés kupától fosztott meg ma bennünket...:-) Számomra a nap egyik fénypontja...de tényleg csak az egyik... egy hölgy autózása volt. Mindenki csak úgy emlegeti Őt, hogy: "Ágijjjé". Hmmm...ő is kupákkal és pezsgőkkel felpakolva távozott versenyünkről, s igazán szépen helyt állt a férfiak közt. Gratulálok neki...látványosan fejlődik...úgyhogy fiúk fel kell kötnötök a gatyát! Harcos a hölgy! Velenczei Ádámot köszönthettük a képzeletbeli dobogó legtetején. A fiatalember félelmetes tempót diktált, milliméterekre ment el a lassítók mellett, s egy szemvillanás alatt kerülte meg a pálya végén lévő visszafordító gumioszlopát. A fiú nem először és szerintem nem is utoljára utasítja maga mögé a teljes mezőnyt. A 2009. -es FRT győztesének címét is kivívta magának. Új ismerőseim közt köszöntök egy nagyon szimpatikus pásztói házaspárt, akiknek ez volt az első közös versenyük. Bibók Roland és Szabó Zsuzsi rallye-vírussal fertőződött egyének, akikkel szerintem hamarosan még találkozni fogunk. És bízom benne, hogy még nagyon sokszor és hasonló lelkesedéssel fognak beszámolni versenyélményeikről. És talán Zsuzsi szájából még elhangzik a "gyorsabban, menj még!" vezényszó mellett a "jobb 3 rajta bal 4..sodor" itinerszöveg is! (De Roland, kérlek azt majd halld meg!) Ez már egy sprintet jelentene. Hajrá, csak így tovább Fiatalok! Látványos autózással színesítette a mai napot: Roli (Lehóczki Roland) a piros VFTS-sel..., akinek a 2010 -es évre nagyon komoly tervei vannak. És a terveket a szép piros autóval, s legfőbb támogatójával, édesapjával szövögetik. Én csak támogatni és biztatni tudom őket. a tervekről majd ő maga számol ba oldalunkon. De még sorolhatnám tovább.. csak még néhány név: Határ Attila, édesapja Határ István nyomdokaiban haladva, Kubala Ricsi (Kubica kolléga) a tarbis újonc, Xarka mester a háromajtós piros ladával, Mazso Lali, Jepetto, a Kamikaze, BMW, Barcsi, Gercsi, Golyó, tralalala...vagytok néhányan. Mindenki látható lesz a videón....
Mielőtt az eredménylistában elmerülnétek, engedjétek meg, hogy újra köszönetet mondjak a verseny szponzorainak: Az eredménylista ITT tölthető le!
|
| Módosítás dátuma: 2010. január 11. hétfő, 23:10 |






























